2021 december, II. évfolyam 4. szám

A felejtés vize

Válogatás egy letűnt kor anekdotáiból

A lexikonok bizonysága szerint „az anekdota rövid, csattanóval végződő történet, amelynek tárgya egyes személyekhez vagy társadalmi osztályokhoz fűződő, való vagy költött, többnyire ékes, de mindig jellemző történetke, rövid és kerek szerkezettel, meglepő fordulattal, tréfás, humoros, olykor érzelmes hangulattal, könnyed, ízes előadásban”.

A számítógépek korában az anekdota idejétmúlt ócskaságnak tűnik. Rózsaszín csecsebecsének a dizájnos szekrényben. Minden vidéknek, városnak megvan a maga kőbe vésett históriája: régi várfalak, kopott képeslapok, megsárgult irományok, a maga „rozsdamarta ősi kardja”, amit bölcs professzorok és elszánt kutatók sorra lajstromoznak, rögzítenek. Ám mindegyik vidéknek van egy másik múltja is: többé-kevésbé mulatságos történetekből helyi hírességekről, elöljárókról, művészekről, azaz mai utcanevekről. Már Jókai is kutakodott az adomák világában, nem beszélve Mikszáthról, akinek szinte egész életműve jóízű sztorik sorozata. Az ő idejükben lett divatos, immár hivatalosan is elismert irodalmi műfaj, az anekdota. Nálunk, Erdélyben azonban még mindig gyökértelen, pedig ha úgy vesszük, akár Tamási Áron életművében is meghatározó az adomázás…